Recept: Céklakrémleves

A céklának sosem tudok ellenállni. Talán ez az egyetlen olyan zöldség, amelynek fogyasztásakor úgy érzem kicsattanok az egészségtől. Rendkívül finom és a sok jótékony hatása megkérdőjelezhetetlen.

Ez a méltatlanul elfeledett zöldség nemcsak a rák megelőzésében segíthet, hanem a magas vérnyomásra, illetve az állóképességre is kedvezően hat.  A cékla a szokásosnál magasabb nitráttartalmának köszönhető, hiszen már mindössze egy grammnyi adagban is nagyjából 20-szor több található ezen anyagból, mint bármely más zöldségben. A szervezetbe kerülő nitrátokat testünk nitrogén-oxiddá alakítja, mely érlazító és -tágító hatással rendelkezik. Egészségügyi Világszervezet által végzett kísérlet során kimutatható, hogy egy pohár céklalé drámai módon csökkentheti a vérnyomást, ráadásul minél magasabb az illető vérnyomása, annál látványosabb az eredmény. Ugyanezen okok miatt, ez a rubinpiros zöldség akár a demenciát - köznapi nevén az elbutulást - is gyógyíthatja.
Magas folsavtartalma révén akár az Alzheimer-kór ellen is hatásos lehet. A cékla élénk színét egy bizonyos betacyanin nevű vegyületnek köszönheti, melyet rendkívül erős antioxidánsként tartanak számon. Egy amerikai kutatás például megállapította, hogy a prosztata- és mellrákkal küzdő betegeknek adagolt betacyanin 12,5%-kal lassította a tumorsejtek növekedését. Mindezen felül táplálkozás-szakértők is előszeretettel ajánlják a fogyasztását. Száz gramm cékla ugyanis fedezi a napi ajánlott rostfogyasztás 10%-át, a benne található betain pedig normalizálja a gyomorsav-szekréciót és támogatja a máj működését. (www.life.hu)

SAM_4923.jpg
 
Céklakrémleves...

SAM_4882.jpg
 
Hozzávalók 2 személy részére:

• 2 közepes cékla
2 gerezd fokhagyma
fél fej vöröshagyma
• 1 liter alaplé
bors
• szerecsendió
• őrölt koriander
gyömbér
cayenne bors
2 evk. tejföl
1 tk. juharszirup vagy méz
vaj vagy olíva olaj
 
 
Elkészítés: A céklát meghámozzuk és lereszeljük. A vöröshagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, felaprítjuk, majd a zsiradékon megdinszteljük. Rászórjuk a reszelt céklát és kicsit tovább dinszteljük. Felöntjük az alaplével és kb. 10-15 percig főzzük. Fűszerezzük pici sóval, borssal, valamint korianderrel, cayenne borssal, és reszelt gyömbérrel. Turmixgépbe átöntjük a sűrűjét, majd a többi levet a kellő krémesség eléréséig adagoljuk. Tovább fűszerezzük őrölt szerecsendióval. A tejfölt kikeverjük a juharsziruppal és tálalásnál egy-egy evőkanállal díszíthetjük a levesünket.
 
SAM_4894.jpg
 
SAM_4910.jpg
 
SAM_4928.jpg

Receptek

 

Rozmaringos sütőtükpürével töltött tortellini

 

Szüreti fogások

 

Olivás-cukkinis-aszalt paradicsomos mediterrán zsemle

 

Gorgonzolás diós keksz

 

Zöld curry leves

 

Hajdinasaláta mézes-mustáros csirkével

 

Céklakrémleves

 

Juharszirupos áfonya sorbet

 

Rozmaringos-gombás fasírt balzsamos lilaburgonya salátával

 

Meggyes-mascarponés pite

 

Spenótos fettuccine

 

Szezámos kacsahúsleves

 

Citrusos saláta gránátalma szósszal

 

Mák mousse

 

Grill fogások

 

Epres kölespuding

 

Márványos csirkemell rolád

 

Gyömbéres kuszkusz

 

Medvehagymás batyu

 

Kókuszos panna cotta

 

Ananász salsa grill húsok mellé

 

Tavaszi halsaláta

 

Narancsos-mogyorós kacsacomb

 

Tojásos túrókrém leveles répába töltve

 

Kocsonya tojásköntösben

 

Sonkás-lilahagymás, tojásos aszpik

 

Mentás-chilis eperpüré amerikai palacsintával

 

Marhahúsgombóc leves keleti fűszerezéssel

 

Mediterrán ízek

 

Borcsokoládé

 

Csalfa-fánk

 

Almaboros nyúlragu burgonyafánkkal

 

Piros tészta

 

Diós kecskesajtkrémmel töltött pulykacsónak rozmaringos céklasalátával

 

Wasabis édesköménymártás lenmagos csirkecsikokkal

 

Üvegbe zárt illatok

 

Mézes pulykamedálok gránátalma mártással

 

Sáfrányos csirkemell sült banánnal

 

Túrófánk körtelekvárral

 

Rosé kacsamell steak szilvás fügemártással

 

Szarvasgombás blini 

 

Fehércsokoládés, áfonyás sajttorta

 

Hideg, fűszeres körtekrémleves

 

Szőlővel és dióval illatosított kecskesajtos tészta

 

Garnéla narancsos mustármártással

 

Avokádós sajtszuflé

 

Birsalmás rétes

 

Marha steak vargánya mártással és héjas burgonyával 

 

Feketeerdő quiche

 

Süllő borókás citrommártással, diós-baconös rizzsel

 

Barackos panna cotta

 

Kecskesajt krémleves, sajtgolyóval

 

 

Magos mustáros pácban érlelt vadlazac ceruzababbal és pikáns mártással

 

Füge csónak gesztenyés csokoládékrémmel

 

 
 
 
 
 


 
   
MediaBOOM! MediaBOOM!